Mocsári kosbor


Mocsári kosbor az Oláh-réten – Szigetvári Csaba felvétele

Mocsári kosbor (Orchis palustris)

Európa nagy részén és még azon kívül is szélesen elterjedt orchideafaj, a nedves rétek jellemző növénye. Hazánkban is elterjedt, ugyanakkor a Tiszántúlon alig ismert előfordulása, itt ugyanis hasonló élőhelyeken a közeli rokon pompás kosbor (Orchis elegans) helyettesíti (a teljes Nyírségben és a bokortanyás térségben is). Az E-misszió Egyesület munkatársai 2010-ben fedezték fel előfordulását az Oláh-rét Természetvédelmi Területen (hogy nem a pompás kosborról van szó, azt több szakértő megerősítette). A mocsári kosbor nagyjából május közepétől június elejéig nyílik, általában lila (ritkán rózsaszín vagy fehér), szirmai ilyenkor élénken virítanak a réteken. A pompás kosbornál alacsonyabb termetű és keskenyebb levelű, a virág mézajka három karéjú és a sarkantyúval szöget zár be. A bokortanyás térségben egyelőre az Oláh-réten kívül csupán néhány előfordulását találtuk meg; állománya mindezekkel együtt is mindössze néhány tucat tőre tehető.

A mocsári kosbor Európa-szerte még viszonylag elterjedt, de a beszántások, lecsapolások, intenzív gyepgazdálkodás miatt veszélyeztetett, fogyatkozó állományú, hazánkban védett faj. Az Oláh-réten és környékén található állománya különösen értékes, hiszen jelenleg ez az egyetlen ismert nyírségi előfordulás. Az itteni élőhelyének megőrzése (mivel természetvédelmi terület) biztosítható, amennyiben a hagyományos kaszálásos-legeltetéses kezelés fennmarad.

Vadvirágok

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

34700

 Partnerek