Társbérlő természet

A tanyasi épületek hagyományos társbérlője a füsti fecske – Szigetvári Csaba felvétele
A természetes, hagyományos alapanyagokból épült épületekben és azok környékén hagyományosan sok lakó megtelepszik. A bokortanyák lakói évszázadok óta megszokták ezt a helyzetet. Ezek egy részét (pl. egér) jogosan szeretnénk távol tartani – mások (pl. fecskék) viszont gazdagítják környezetünket és hasznosak is.

A mai építkezési eljárások és trendek igyekeznek minden élőlényt kizárni, válogatás nélkül. Akik felújításba, építkezésbe, átalakításba kezdenek a tanyavidéken, megváltoztatják a környezetükben levő élővilággal való viszonyt. Megfelelő gondossággal az épületeink lehetővé tehetik ember és természet harmonikus együttélését, úgy hogy abból egyik félnek se származzon kára. Azaz hogy csak azokat az élőlényeket zárjuk ki, amelyeket nem szívesen látunk. Lássunk néhány hasznos szempontot!

  • A kültéri lámpák fényszennyezése ezernyi rovar (köztük védett éjszakai lepkék) számára jelent halálos csapdát, de a vonuló madarakat is megzavarja. Spóroljunk a fölösleges fénnyel, és kültéren hideg fényű vagy búrával védett izzókat használjunk.
  • A nagy üvegfelületek a madarak számára végzetesek lehetnek, nekirepülve összetörihetik magukat. Ilyen balesetek ellen hatásos, ha ragadozómadár-sziluettet ragasztunk az üvegre.
  • A közelmúltban fedezték fel a poláris fényszennyezés jelenségét. Számos rovar érzékeli a fény számunkra láthatatlan polaritását, ami segíti őket a tájékozódásban, a vízfelszín érzékelésében. A nagy üvegfelületek és a sötét, tükörsima fal sajátosan polarizált fényt ver vissza, ami vonzza a rovarok sokaságát. Ez nekünk is kellemetlen, de a vízfelületet kereső szitakötők, kérészek tömegei pusztulhatnak el emiatt.
  • Kialakíthatunki futónövényekből álló zöld homlokzatot. Nemcsak szép, de a ház hőgazdálkodása miatt is hasznos. Lehetőleg válasszunk őshonos fajt (pl. borostyán), vagy madárbarát gyümölcstermőket (pl. szőlőfélék).
  • Több pillangófaj, vagy a levéltetveket fogyasztó fátyolkák és katicabogarak a ház réseiben, padlásokon, tetőcserép alatt telelnek át. A lakótérben nyilvánvalóan zavaró, ha télen rovarokkal kell megosztani a mindennapjainkat, ezért ott indokolt a jó szigetelés. Ahol viszont nem elsődleges a tökéletes szigeteltség (pl. melléképületek), hagyjunk teret a hasznos állatkáknak.
  • Egyes madarak (rozsdafarkú, vörösbegy, veréb) gyakran a ház nagyobb réseiben költenek. Amennyiben „réstelenítjük” az épületet, azt mindenképpen költési időn kívül (ősz, tél) végezzük. Kárpótlásként helyezzünk ki a ház falára vagy a fákra fészekodút.
  • A vízóraakna gyakran csapdába ejti a békákat. A tavasztól őszig tartó időszakban ellenőrizzük, és menekítsük ki a szerencsétlenül járt jószágokat.
  • A padlásra nyest, denevér, esetleg bagoly is beköltözhet. Ha úgy érezzük, hogy ez probléma, mindenképpen forduljunk szakemberhez!
  • A rágcsálók irtására legjobb a macska, vagy hagyományos egérfogó. Az egérragasztó hosszú haláltusát jelent az állatoknak, és gyakran kismadarak is áldozatául esnek. A mérgek sokszor okoznak balesetet, és erősen szennyezik a környezetet.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

20083

 Partnerek