A bokortanyák rövid története

Az I. katonai felmérés (1782-85) térképszelvényének részlete korai bokortanyákkal. Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Térképtára

Bokortanyás településszerkezet hazánkban egyedül Nyíregyháza környékén létezik: a XVIII. században kialakult településforma, jelentős történelmi múlttal. Bár ma három szomszédos település határában találunk bokortanyákat, történeti szempontból a tanyabokrok és népességük elválaszthatatlanul Nyíregyházához kapcsolódik.

Nyíregyháza már az ősidők óta lakott hely lehetett, amelyet számos lelet és őskori eszköz is bizonyít. A bronzkorban, illetve később, a honfoglalás táján szintén gazdag vidék lehetett. A legkorábbi írásos emlékeinkben Nyíregyházát Nyr néven emlegetik, majd Eclesia de Nir néven jelenik meg. A település a nevét valószínűleg az Árpád-korban épített „szentház”-ról, azaz templomáról kapta.

Magyarország történelmének kezdetén Nyíregyháza feltehetőleg királyi birtok volt, majd a XIV. század folyamán az ecsedi Báthory családhoz, magántulajdonba került. Fontos kereskedelmi utak érintették, ennek ellenére a középkorban nem volt különösebben kiemelkedő település. Az oszmán hódítás időszakában a település nem volt a hódoltság része, de a három országrész közti határon elhelyezkedve többször is különböző hadak pusztításának volt kitéve, időszakosan lakatlanná is vált. A jelentős mértékben elnéptelenedett területeket az erdélyi fejedelmek hazátlan hajdú katonáknak adják, kiváltságokkal, melyeket Bethlen Gábor és később II. Rákóczi György is megerősít. Amíg elég erős volt az Erdélyi Fejedelemség, addig a hajdúvárosok, és így Nyíregyháza is, virágoztak. Amikor azonban Erdély ereje lehanyatlott, Nyíregyháza hajdúvárosi kiváltságai is megszűntek. Ezt követően határait törökök, labancok és kurucok felváltva dúlták és sarcolták, melynek eredményeként a lakosság az elviselhetetlen terhek miatt kiköltözésre kényszerült.

A XVIII. század elején a megcsappant népességű, de igen nagy külterületű Nyíregyháza keleti fele a gróf Károlyi-család tulajdonába került, és így a század közepén gróf Károlyi Ferenc birtokának részét képzi. A birtokos a vármegye földesurainak nyomására Nyíregyháza újjáépítéséhez nem a megyéből, hanem Szarvas, Tótkomlós és Békéscsaba környékéről toboroz szlovák ajkú jobbágyokat, Petrikovics János helyi csizmadiamester közbenjárásával, segítségével. Az „új telepesek” zöme 1754 tavaszán költözött új lakóhelyére. Miután több, mint 300 család telepedett át Békés megyéből, még mindig nagy területek maradtak lakatlanok, melyek további terjeszkedésre nyújtottak lehetőséget. Gróf Károlyi Ferenc éppen ezért újra megbízta a felvidéki származású Petrikovics Jánost, hogy a felvidékről is toborozzon jobbágyokat. A felvidéki tót jobbágyokat nem volt nehéz áttelepedésre bírni, hiszen jobb körülmények vártak rájuk, illetve az ideköltözött családok maguk után hívták az otthonmaradottakat is. Nyíregyháza és környékének újranépesedése alapvetően három nagyobb hullámban ment végbe: először a békés megyei származásúak, majd a felvidéki eredetű telepesek és végül a különböző idegen munkások szivárogtak a területre. A harmadik hullám szünet nélkül egészen 1920-ig tartott, amikor az új államhatárok véget vetettek az idénymunkára való lejárásnak. A betelepült szlovák nemzetiségű és nyelvű, zömében evangélikus vallású népességre időközben ráragadt a “tirpák” népnév, amelynek pontos eredete nem tisztázott.

A tanyák kialakulása különbözik az Alföld nagy részén kialakult tanyarendszerekétől, itt ugyanis nem mérnöki munkával jelölték ki a határokat, hanem az egyes tanyák helyét a határhasználat igényei és formái adták meg, igazodva a természeti adottságokhoz. A határt véglegesen 1759-ben osztották fel alapvetően három részre, ebből kétharmad rész szántó, egyharmad rész legelő volt. A határterület alakjánál fogva nagy gondot okozott a lakosságnak, hogy a művelés alatt álló föld jó része messze esett a község központjától, éppen ezért akiknek a földje nagyon messze terült el, azok úgynevezett szállásokat állítottak fel. Tehát ezek a szállások, későbbi szóhasználatban tanyák kezdetben a községnek az állattenyésztési, illetve később a földművelési érdekeit szolgáló, időszakosan használt településegységei voltak. A rokonok és a szorosabb kapcsolatban álló családok egymás mellett kapták ki szállásföldjeiket, és hogy minél kisebb kár érje a határt, így közmegegyezéssel szorosan egymás mellé építették kertjeiket. Ennek köszönhetően alakulhatott ki a sajátos bokorszerű szerkezet, melyek a későbbi bokortanyás térség településeinek alapjai lettek. Általában a szálláscsoportok az adott csoportban legjobban elterjedt, vagy legősibb településű családról kapták a nevüket. Ezek a nevek emiatt még sokáig változóban voltak, s csak később állandósultak többé-kevésbé. A “bokor” megnevezés a XIX: század közepén terjedt el a korábbi “szállás” helyett.

A tanyák kezdetben a gazdálkodás központjaként szolgáltak, azaz nem a gazdák és családjuk állandó lakhelyeként használták (az Nyíregyháza belterületén volt). A XIX. század folyamán azonban a gazdálkodás belterjessé válásával, a népesség természetes gyarapodásával, az örökváltság révén szabadságot nyert városként is egyre dinamikusabb, Nyíregyháza általános fejlődésével párhuzamosan a tanyák szerepe és jelentősége is átalakult. Az egyre népesebb bokortanyás térségben az aprófalvakéhoz hasonló településhálózat jött létre, a nagyobb tanyabokrokban iskolákat is létesítettek. A dualizmus időszaka jelentette a bokortanyák leginkább virágzó periódusát, a lakosság még szlovák(tót) nyelvét és hagyományait is élő módon őrizte.

A XX. század nagyobbik része és főleg második fele a bokortanyák fejlődése szempontjából kevésbé volt kedvező. A szocialista korszak kollektivizálása a gazdálkodás hagyományos kereteit zúzta szét. Közigazgatási átalakulás is történt 1952-ben: 18 tanyabokor egyesítésével kialakították Nagycserkesz községet, Nyíregyházától független településként. Emellett az ekkor önállósult Nyírtelekhez 7 tanyabokrot csatoltak, a tanyás térség délnyugati részén pedig Kálmánháza alakult meg új községként. A népesség az évezred utolsó évtizedeiben részben az infrastrukturális fejlesztés hiányának köszönhetően folyamatosan visszaesett, elszegényedett, elöregedett, és szlovák nyelvét is lényegében teljesen elveszítette.

Ugyanebben az időszakban történt, hogy a Nyíregyházához közeli egyéb külterületi lakott helyek útja összefonódik a tirpák népesség alkotta bokortanyákéval. Ugyanis - főleg a várostól nyugatra és délre eső területeken, de másutt is - kialakult egy szórtabb típusú tanyarendszer, továbbá régi majorságok, puszták és egyéb központi helyek környezetében is hasonlóan alakult a táj és a népesség története. Így például a Nyíregyházához tartozó Felsősima, Butyka, Alsópázsit, a korábban Nagykállóhoz tartozó Császárszállás, a Kálmánházához tartozó Petőfitag, a Nyírtelekhez tartozó Ferenctanya - bár történetileg és településszerkezetileg nem bokortanyák, mára a lényeges szempontokat figyelembe véve természeti és társadalmi egységet alkotó bokortanyás térség részei.

A rendszerváltással járó átalakulás első következményei is inkább kedvezőtlenül hatottak a bokortanyákra. Megváltozott a gazdasági környezet: a konszolidált szocializmus évtizedeiben a viszonylag fejlett nagyüzemi mezőgazdaság és háztáji gazdálkodás révén lehetővé vált  kiegyensúlyozott megélhetés pillérei összeomlottak. A bokortanyák jelentős részének elnéptelenedése tovább folytatódott. Ugyanakkor megteremtődtek a fejlődés lehetőségének újabb útjai is. Mára újra több életképes gazdaság, vállalkozás működik a bokortanyákon, az itt lakó őstermelők áruit egyre többen keresik a piacon, sokan a természeti környezet miatt költöznek valamelyik bokorba. Javult sok tekintetben a közlekedési hálózat, bővült a közműhálózat. A bokortanyák - ha nem is mindegyikük, és nem is a korábbi formában - de tovább élnek.

 

Felhasznált irodalom:

Bácskainé dr. Pristyák E. (2014): Életképes bokortanyák - Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza.

Cservenyák L. (1974): Nyíregyháza örökváltsága. Második kiadás. – Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza.

Cservenyák L., Mező A. (szerk) (1987): Nyíregyháza története – Városi Tanács, Nyíregyháza

Márkus Mihály (2009/1943): A bokortanyák népe. - Kelet Press Könyv és Lapkiadó, Nyíregyháza. (Hasonmás kiadás).

Papp S. (2001): Nyíregyházi bokortanyák. Városvédő füzetek 2. – Nyíregyházi Városvédő Egyesület, Nyíregyháza.

Pók J. (szerk.) (1996): Szabolcs vármegye (1782-1785). – Szabolcs-Szatmár Megyei Önkormányzat Levéltára, Nyíregyháza.

Takács P. (1987): A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772. – Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár, Nyíregyháza.

 

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

20083

 Partnerek