Csíkos kecskerágó

Csíkos kecskerágó éretlen termései – Nagy Tibor felvétele

Csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)

A csíkos kecskerágó  gyakori, de csak kevesek által ismert cserje hazai tájainkon. Igazán szerény megjelenésű az év nagy részében, de szeptember-november közötti terméséréskor nagyon feltűnő. Ilyenkor láthatók ugyanis a csüngő, kárminpiros, négyélű papsapka alakú tokok, melyek megérve felpattannak, s ekkor előbukkan belőlük a narancssárga köpennyel beburkolt mag is.

Eredetileg erdei-erdőszéli faj, amely zárt állományokban ritkán nő egy méternél magasabbra. az erdőszéleken, vagy szabad állásban viszont megjelennek nagyobb termetű példányai is (ritkán 5-6 méteres fácskává is nőhet). Értő szemmel nem csak a termésérés időszakában ismerhetjük fel: jellemző, hogy vesszői és gallyai is zöld színűek, többé-kevésbé négyélűek, és az éleken hosszanti világosbarna színű csík (paraszövet) fut végig (erről nyerte a csíkos kecskerágó magyar nevét). A hosszúkás elliptikus vagy lándzsás alakú, 3-8 cm hosszú, finoman fűrészes szélű levelek is csupán az őszi lombszíneződéskor feltűnőek. Ilyenkor (a kárminpiros termésekkel együtt) az ibolyáspirosra színeződő levelek egészen egyedi hatást nyújtanak. A kecskerágó virága ezzel szemben egészen jelentéktelen: A fél centit alig meghaladó méretű, fehéreszöld színű, néhány tagú álernyőben álló virágok ránézésre csupán négy porzóból, négy pálcikaszerű sziromból és a bibéből állnak. A beporzó rovarokat nem is feltűnő színükkel vagy méretükkel, hanem számunkra kellemetlen (bár nem átható) szagukkal vonzzák a virágok.

A kecskerágó minden része mérgező, legalábbis számunkra. Szép, fehér vagy halványsárga, nagyon finom szövetű, kemény, nehezen hasadó (bár nem túl tartós) fája ellenben igen alkalmas a faragásra. Szívesen készítettek belőle kisebb díszes használati tárgyakat; különösen alkalmas orsó, pipaszár, szipka, fogpiszkáló, kötőtű, faszeg készítésére. Magjából egyes helyeken mécsolajat préseltek. Szene rajzolni jó, és puskaport is csináltak belőle. Festőnövényként is sokoldalúnak bizonyult: tokja, magköpenye vízzel sárgára fest, timsóval zöldre.

A természetes ökoszisztémákban is fontos szerepe van a kecskerágónak. A kisebb énekesmadarak, főként a vörösbegy igen kedveli olajban, karotinban gazdag magját. Az alsó cserjeszintben és az avarban kúszó hajtásaival védi a talajt, jótékonyan óvja és árnyalja az aljnövényzetet.

A bokortanyás térségben a csíkos kecskerágó sajnos meglehetősen ritka fajnak számít. Leginkább fasorokban, árokpartok cserjéseiben találkozhatunk vele, különösen legelők, rétek közelében. Mezsgyéken, vagy akár a tanyák környéki sövényekben való telepítése is kívánatos lenne, hiszen ősszel színes terméseivel, vörössé váló leveleivel díszítő hatású, madaraknak fészket, táplálékot nyújtó cserje.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

201406

 Partnerek