Kék búzavirág

Kék búzavirág (Centaurea cyanus)

Hírből mindenki ismeri ezt a vadvirágot, de vajon ki, mikor, és hol látta utoljára? A kék búzavirág egykor a gabonavetések gyomnövénye volt, olyannyira, hogy a búzamezők aratás előtt valósággal kéklettek utánozhatatlanul kék színű virágaitól (amelyek valójában nem is virágok, hanem több kicsiny virágból álló összetett virágzatok). Azóta a korszerű gyomirtási és vetőmagtisztítási eljárások olyannyira visszaszorították, hogy csak hébe-hóba fordul elő a szántók szegélyében, útszéleken, mezsgyéken (helyette van bőven parlagfű…). Május végétől egész nyáron virágzik, de legnagyobb eséllyel az aratás előtti időszakban láthatjuk „virágai”, amelyek valójában sok jelentéktelen, és néhány égkék színű virágból összetett virágzatok. Bokrosan elágazó, 20-90 cm magasra növő, finom szőröktől hamvasan molyhos szürkészöld színű növény. Levelei hosszúkásak, keskenyek, fogazott szélűek. Fészekvirágzatai a hajtásvégeken magánosan ülnek; a fészkek külső kerületén nyílnak a hasogatott szirmú, égkék ún. „sugárzó” virágok, míg a fészek belsejében a sötétebb ibolyáskék, jelentéktelenebb sziromméretű csövesvirágok láthatók.

A búzavirág nem őshonos növényünk: a Kárpát-medencébe a szántó-vető emberi kultúrával került be keleti őshazájából, valamikor a történelem előtti időkben, de az sem kizárt, hogy csak a középkorban. Ilyen tekintetben kultúrtörténeti emlék, amely sajnos egyre inkább visszaszorulóban van az iparszerű mezőgazdaság körülményei között. Fennmaradását a kisparcellás, hagyományos szántóföldi művelés biztosíthatja. Segíthetünk neki: egyéves növényként a virágoskertben is helyet kaphat a dísznövények között.