Kónya sárma


Kónya sárma nyiladozó virágzata – Gilányi Gábor felvétele

Kónya sárma (Ornithogalum boucheanum)

A virágzása idején igen feltűnő fehér-zöld virágú kónya sárma

jellemző növény az ember által átalakított élőhelyeken. Kifejezetten szereti a fasorokat, akácos szegélyeket, legyenek azok mégoly bolygatottak, szemetesek, vagy gyomosak. Emellett parlagterületeken, szőlőkben, útszéli mezsgyéken, nedvesebb gyepekben is olykor látható ez a hazánkban egyébként meglehetősen elterjedt növény. Az üde, tápanyagban gazdag termőhelyeken érzi jól magát, mindemellett nem kedveli sem a túl árnyékos, sem az erős napfénynek kitett helyeket. A bokortanyás térségben is sokfelé előfordul.

Dió nagyságú hagymáiból már az első néhány tavaszias nap után kihajtanak szálas tőlevelei, melyek középere jellegzetesen fehéres színű. Virágzási ideje április-május. A feltűnő virágok estére becsukódnak. Terjedését elősegíti, hogy magjait hangyák terjesztik.

Vadvirágok

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

181492

 Partnerek