Egybibés galagonya |
Egybibés galagonya (Crataegus monogyna) Hazánk és a bokortanyás vidék egyik leggyakoribb cserjéje, az egybibés galagonya májusban fehér virágaival, őszidőtől fogva pirosan „izzó” terméseivel díszít. Ennek a szúrós-tövises cserjének a virágából készített tea az elfáradt, gyenge szív kíméletes erősítője, jól ismert gyógynövény. Élénkpiros terméseit nem csak a madarak csipegetik télen, de ínséges években emberi szükségtáplálékul is szolgált (ma is kipróbálhatjuk: készíthető belőle lekvár, miegymás). Kemény, finom szövetű, szép színű (barna gesztű, vörösesfehér szíjácsú) fája az esztergályosok körében igen keresett volt valaha, de tüzelőnek is kiváló. Erdőkben ez a hosszú életű faj gyakran 10 méteres fácskává fejlődik (akár 30 cm-es átmérőjű törzzsel), szabad állásban viszont terebélyes, minden irányba elágazó gömbölyded cserje lesz belőle, ha hagyják. A galagonyának számos mágikus sajátosságot is tulajdonítanak: rontástól óvó, megtisztító szertartásokban használták. A „pogány” hagyomány szerint ha Szentivánéjkor, vagy Mindenszentekkor leheveredünk egy galagonya alá, – amint arról Weöres Sándor verse is beszámol – tündérvarázslatban lehet részünk. Bár gyakori cserjének számít, az olyan kultúrtájakon, mint a bokortanyás vidék, korlátozott az elterjedése. Eredetileg erdei-erdőszéli faj, de mezsgyéken, fasorokban is jól érzi magát. A bokortanyák vidékén legnagyobb mennyiségben a réteket, legelőket kísérő fasorokban, a fennmaradt füzes-nyaras facsoportokban gyakori. Mezsgyéken, vagy akár a tanyák környéki sövényekben való telepítése is kívánatos lenne, hiszen virágaival, terméseivel díszítő hatású, madaraknak fészket, táplálékot nyújtó, lepkéket, beporzó rovarokat vonzó cserje. |
|