Varjútövis

Varjútövis termésekkel – Szigetvári Csaba felvétele

Varjútövis (Rhamnus cathartica)

A varjútövis talán hazánk legszerényebb megjelenésű cserjefaja, ezért kevesen ismerik. Pedig nem ritka, szárazabb és nedvesebb élőhelyeken is előfordul. Általában ágas-bogas, nagyra növő cserje, de ritkán – szabad állásban – tiszteletreméltó, 5-6 méter magas fatermetű példányai is előfordulnak.

Jellemzője, hogy a fiatal hajtások rövid, de jó szúrós tövisekben végződnek. Fűrészes szélű leveleinek erezete jellegzetesen ívelt. Apró, jelentéktelen virágai csomószerű bogernyőkben nyílnak, május-júniusban. Kevés nektárt termel, ezért a beporzást leginkább apró légyfélék végzik. Általában kétlaki növény, de előfordulnak kétivarú egyedek is. Szeptemberre érnek be fekete, borsó méretű, csonthéjas, zöldes húsú termései. A „bogyókat” a madarak terjesztik. A kikelő növénykék kedvező körülmények között viszonylag gyorsan növekednek. Később aztán lelassul a varjútövis növekedése, de akár 100 éves élete során a kéreg alatt szívós, finom szövetű fát hoz létre. Tőről jól sarjadzik, tüzet, csonkítást követően gyorsan regenerálódik. Gyökérsarjai ugyanakkor nincsenek, ezért összefüggő állományai nem alakulnak ki.

A varjútövis termése régi gyógynövénynek számít, a népi gyógyászat máig használja a szárított „bogyókat” erősebb székrekedés esetén. A hashajtó, vízhajtó, vértisztító hatást a modern módszerekkel is igazolták, ugyanakkor a túl erős (túladagolás esetén komoly mérgezéshez vezető), nehezen szabályozható „következmények” miatt ma már csak nagyon kis (sőt: homeopátiás) adagokban fordul elő gyógykészítményekben. Az állatgyógyászatban kissé jobban megőrizte szerepét. Volt még egy fontos felhasználási területe a varjútövisnek, egyike volt a leggyakrabban használt festőnövényeknek. A termések nedvéből feldolgozással nyert, igen népszerű, úgynevezett „nedvzöld” vagy „bengezöld” festék mellett sárga, narancssárga, barna szín előállítására is használták. A gazdag, élénk, bár gyorsan fakuló nedvzöldet elsősorban akvarellekhez használták. Perzsabogyó, illetve „avignoni bogyó” néven (más rokon ázsiai fajokkal együtt) fontos kereskedelmi cikk volt a mesterséges pigmentek elterjedése előtt. A kéregből nyert sárgát például textília, papír, bőr, bútorok színezésére használták. A varjútövis fája nagyon szép, finom szövetű, kemény; szíjácsa sárgás, gesztje narancsvörös színű. A termetesebb rönkök anyagából az esztergályosok igényes tárgyakat készítettek.

A természetben egyike a tipikus „madárbarát” cserjéknek. Kiváló fészkelő és búvóhely, hosszú, erős, egyenes tövisei miatt pedig a tövisszúró gébics kedveli különösen. Levele a védett citromlepke hernyójának alapvető tápláléka. A bokortanyás térségben viszonylag ritka, szórványos előfordulású faj, csupán egyes rétek, legelők környékének fás-cserjés növényzetében lehet gyakori. Fontos természetben betöltött szerepe miatt a mezsgyéken, tanyák környéki sövényekben való telepítése is kívánatos lenne.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

34752

 Partnerek