Törpemandula


Virágzó törpemandula a Bene-halomnál – Szigetvári Csaba felvétele

Törpemandula (Prunus tenella)

Sokak számára ismerős lehet ez a látványos rózsaszín virágait kora tavasszal nyitó alacsony (1 métert ritkán meghaladó) cserje, hiszen szívesen ültetik kertekbe, parkokba is. Termése apró, emberi fogyasztásra alkalmatlan, mérgező „keserű” mandula. Nagyon kevesen tudják, hogy őshonos fajról van szó, amely valaha a löszös talajú vidékek erdőszegélyeinek, cserjéseinek elterjedt növénye lehetett. A sztyepp és erdőspuszták zónájának faja (Ázsia, Kelet-Európa), nagyjából hazánkban éri el elterjedésének nyugati határát. Mivel eredeti élőhelyei szinte teljesen eltűntek (ugyanis ezek helyén lehetett kialakítani a legjobb termőképességű szántóföldeket), mára jobbára csak a mezsgyéken, útszéleken maradt fenn. Már ahol.

Az alföld löszös tájain és a hegylábakon még viszonylag sok helyen fennmaradt; aránylag szívós fajként sok olyan helyen is túlél, ahol az eredeti löszpuszták és erdők növényzete teljesen eltűnt. A bokortanyás vidéken ellenben csak két természetes előfordulását ismerjük, melyeket az E-misszió Egyesület munkatársai fedeztek fel 2003-ban. Mindkét hely viszonylag ősi „határmezsgye”: egyikük a Bene-halom és a (valószínűleg Nagy Konstantin császár idején épült) Csörsz-árok mellette levő szakasza, a másik Kálmánháza mellett a régi vármegyehatár egy kis része. De nem kizárt, hogy a bokortanyás térség kertjeiben növő törpemandulák egy része is a vad populációkból származik.

A törpemandula az ősi löszpuszták és cserjések egykori élővilágának egyik utolsó hírmondója, továbbra is veszélyeztetett, védett növény. Mivel többnyire szegély jellegű élőhelyeken fordul elő, maradvány állományait gyakran megszűnés (pl. utak szélesítése, túlszántás), illegális hulladéklerakás, tájidegen fajok terjedése veszélyezteti (ezeket a káros folyamatokat sajnos egyszerre láthatjuk a Bene-halom melletti élőhelyen). Mivel mutatós növény, töveit olykor kiássák, és kertekbe telepítik. A bokortanyás térségben található kicsiny populációk azért is jelentősek, mert megyénkben ezen kívül csupán egyetlen helyen tudunk előfordulásáról.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

34482

 Partnerek