IX főfolyás

Legeltetés a IX. főfolyás mentén Istvánbokornál – Szigetvári Csaba felvétele

IX főfolyás

„Liskány (Lisilon) és Reguli (Regulj) szállás között található Simapuszta (Puszta Szina), ahol a dombok közül nagy esőzéskor lefolyó víz összegyűlik, és egy tavat hoz létre. Onnan nagyon felduzzadva Szloskov? (Sloskow) és Zomborszky (Szamborowszky) szállás között a Tisza irányába, észak felé húzódik. Ezek között a szállások között mocsarakat hoz létre, amelyek a jelzett gázlókat kivéve járhatatlanok.” (Pók Judit fordítása).

Az első, általunk ismert, a XVIII. század végi I. Katonai Felmérés idejéből származó, leírása annak a valaminek, amit a XX. század költőiségével „IX. (Simai) – főfolyás” néven ismerünk. Némi átalakítást követően, természetesen.

A vizek mindig megtalálták maguknak az utat, magyarán folytak. A mi vidékünkön régóta „folyás” néven nevezték azokat a természetes, hol mocsárrá terebélyesedő, hol szűkebb mederben utat törő, lassan áramló és bizonytalan körvonalú vízereket, amelyek valaha meghatározták az egész tájegységet. Eleink ezzel az adottsággal élve rekesztéssel halastavakat hoztak létre, és vízimalmok tucatjait működtették. Nem tudván, hogy a hivatalos természetföldrajzi álláspont idővel az lesz, hogy a Nyírség egy lefolyástalan terület, és a vízfolyásokat mind mesterségesen alakították ki.

A mesterséges átalakítás tagadhatatlan, ugyanakkor az is, hogy ezek a Tisza felé húzódó ősi vízerek, patakok, akkor is léteztek a Nyírség északi felén (a déli felén az Berettyó illetve az Ér folyó irányába vezettek a vizek), mielőtt még a vízgazdálkodást intézményesítették volna.

A IX. főfolyás a Nyírség legnyugatabbra húzódó patakja, a bokortanyás térség legjelentősebb vízfolyása. Fő ága Újfehértó mellől indul, körülbelül onnan, ahol a Szilas nevű hatalmas (de már más vízgyűjtőhöz tartozó) mocsár véget ér, és a Kálmánháza-Petőfitag, majd Bálinbtokor mellett elhaladva belevész a Felsősima és Polyákbokor közti Nagyszék (Hosszúháti-) tóba (erről a tóról ír a régi leírás!) majd ezután válik igazán jelentős patakká.  Újtelekbokor, Istvánbokor, Salamonbokor, Szabadságbokor, Felsőpázsit, Jakusbokor, Felsősóskút, Mátyásbokor érintése után Kótaj környékén „ömlik” bele a Lónyay-főcsatornába (amely valóban teljesen mesterséges vízfolyás, korábban a rétköz végtelen mocsaraiba, lápvidékébe veszett bele ezen a helyen a patak). Mellékága a Mandabokor melletti – mára rétté száradt - szikes tavaktól indul, és Szélsőbokor érintése után Salamonbokornál egyesül a fő vízfolyással.

Ez a mai nyomvonal pontosan végigkövethető az 1780-as évek végén, az I. Katonai Felmérés térképszelvényein, amikor még természetes módon, komolyabb mesterséges beavatkozás nélkül áramlottak a vizek. A patak akkoriban éppen onnan indul, ahol ma, bár a helyén nem szűk medret látunk, hanem, keskeny réteket, amelyek helyenként összeszűkülnek, máshol szétterülnek. Felső szakaszának egy részén a II. József korabeli térképező tiszt egy nevet is feltüntet: „Bongor ér”. (mennyivel emberibben hangzik, mint az, hogy IX, főfolyás). Aztán a mai Újtelekbokornál a régi időkben még két ágra bomlott, majd Salamonbokor és Istvánbokor határán végül valóban szűk medrű patakká egyesültek az ágak, ami nem véletlen: ezen a szakaszon ma is mélyen bevágódva a homokdombok közé szorítva, és viszonylag sebesen áramlik a patak. Innen továbbhaladva a régi időkben is viszonylag keskeny medre volt, s csak néhol (pl. Jakusbokor és Felsőpázsit között) terebélyesedett tóvá.

Ha ma végigjárjuk a IX. főfolyás nyomvonalát, néhol már csak unalmas árkot látunk, de többnyire még mindig érezhetjük az élő, természetes vízfolyás hangulatát. A patak ma is zöld folyosó, a békák, gőték, teknősök, szitakötők és ezernyi más élőlény utolsó menedéke a kultúrtájban. Nyomvonalán végighaladva őszirózsától ékes szikeseket, orchideás lápréteket, rekettyés-zsombékos lápokat találunk, a Lónyay-főcsatornába csorgó torkolata pedig az ártéri réteket idézi meg. Az emberi szemtől rejtett kanyarulataiba kócsag, szürke gém, vörös gém jár táplálkozni, kora ősszel pedig a vonulásra készülő fekete gólyák tízes-húszas csapatait lehet megfigyelni. De a természettől nem elidegenedett ember is együtt él a vízfolyással. A bokortanyán felnövő pulya tévénézés helyett kijár pecázni, vagy valami vízi pityputtyot fogni a patakra, a töltésen, rézsűn pedig - ahol nincsen más legelő - a juhnyájat legeltetik, járatják rendszeresen. A folyáson számos kis híd vezet keresztül a bokortanyák világában. Némelyik csupán a gyalogos ember és a jószág átjárására szolgáló ideiglenes deszka, de például Újtelekbokornál szinte minden telek végénél betonelemek teszik lehetővé a munkagéppel valóátjárást a földekre. A legkülönlegesebb hidat Felsősóskútnál találtuk: itt egy csodálatos fém függőhíd ível át a patakon.

Egyelőre. Nem tudjuk még mennyi ideig őrzi valamelyest a természetes patak képét a IX. főfolyás, és mikor válik élettelen csatornává. Az utóbbi években – a közmunkaprogramoknak köszönhetően – a medrét hosszú szakaszokon évente kiiszapolják, szegélyét növényzetmentesítik (olykor leégetik). Igaz, a mederkarbantartás szükséges (a 2010-es extrém csapadékos év előtt hosszú ideig elmaradt, volt is belőle probléma), de ha túl gyakran történik, azzal járhat, hogy a főfolyás aszályos időben is gyorsabban vezeti el a vizet az amúgy nedvességhiányban szenvedő homoki tájról. Méginkább baljóslatú, hogy hosszú szakaszokon a IX, főfolyás nyomvonala mellett halad el a Nyíregyházát nyugatról elkerülő gyorsforgalmi út. Ez biztosan rosszul érinti a patakhoz inni, táplálkozni járó élővilágot (gémek, gólyák, őzek, kétéltűek, teknősök).  De talán a legnagyobb veszély, ha az elkerülő út mentén üzemek, telephelyek, épülnek majd, amelyek számára a patak már nem jelent többet egyszerű  „befogadó” csatornánál.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

181241

 Partnerek