Száraz gyepek

Száraz gyepek

Ma már sajnos alig tudunk képet alkotni a bokortanyás térség egykor bizonyára kiterjedt száraz homoki vagy löszlegelőinek élővilágáról. Tudvalevő pedig, hogy évszázadokon keresztül (sőt ebben a tekintetben évezredekre vissza lehet menni) a szántóföldi művelésre alig alkalmas száraz homokbuckákat nagy kiterjedésben hasznosították legelőként, de a jobb talajú löszös területeken is szükség volt a jószágállomány miatt a száraz gyepekre. Mára térségünkben ezek a száraz gyepek szinte nyom nélkül eltűntek. Amit a korszerű talajjavítási és művelési módszerek mellett sem volt érdemes szántóvá, gyümölcsössé alakítani, azt erdőültetvénnyé alakították (többnyire a száraz homokot jól bíró akáccal), de több száraz gyepet eltüntetett a homokbányászat, és a beépítés is. Az állattartás visszaszorulásával a száraz legelőkre ma már alig van igény.

A bokortanyás térség legnagyobb kiterjedésű száraz homokgyepjét (a Simai-úti gyakorlótér) a katonai használat mentette meg, jóllehet mára meglehetősen elszegényedett formában. Számottevő méretű és természeti értékekben gazdag száraz homoki legelőt még a Geri-domb (más néven Őr-halom, a térség legnagyobb kunhalma) környékén találunk. Ezen kívül csak igen töredékes, szikes vagy üde gyepekbe ágyazott, esetleg mezsgyéken fennmaradt foltokról van tudomásunk. A löszgyepek esetében még rosszabb a helyzet: csupán töredékes, leromlott állapotú kicsiny maradványaik maradtak meg meredek oldalakon és mezsgyéken, például a Bene-halmon és környékén (Cigánybokor környéke), vagy a Magyarbokor melletti löszletörésen.

A Simai-úti gyakorlótér buckás homokgyepje félsivatagi jellegű, részben a termőhely adottságai, részben az erős legeltetés miatt. A legsilányabb termőhelyi adottságú részeken gyér fűcsomók között kiterjedt csupasz homokfelszínek, vagy csupán szárazságtűrő moha- és zuzmótelepek találhatók, csak a legelésnek ellenálló szúrós növények nőnek nagyobbra. A mélyebb buckaközökben valamivel dúsabb, de nem sokkal üdébb növényzet található. Ugyanakkor ez a látszólag sivár gyep gazdag mikrokozmoszt rejt: csak fűféléből legalább 25 fajt ismerünk, és a nem túl felűnő gombafajok (a jól ismert szegfűgomba és csiperkék mellett, ritka csillaggombák, pöfetegek) között is akad védett ritkaság: a lemezes pöfeteg. A rovarok között is több olyan különlegesség van, ami a száraz rövidfüvű gyepekhez alkalmazkodott: ilyen a bizarr külsejű, védett sisakos sáska. A zöld gyík és a homoki gyík is csupán a lőtér területéről ismert a bokortanyás térségben. A lőtér egyik legfontosabb természeti értéke az itt élő ürgeállomány. Ez a fokozottan védett, egész Európában ritkuló állományú növényevő rágcsáló kizárólag rövid füvű gyepekben él, üregeit a homokos talajba vájja. A homokgyep madárvilága is jelentős. A gazdag rovarvilágra vadászó kisebb termetű madarak a bokrok ágain, kórók csúcsán figyelnek, a környező fákról pedig ragadozók lesik főleg kisemlősökből álló prédájukat.  A régi homokbányák meredek falaiban csoportosan költő gyurgyalagok költőüregei találhatók.

A löszön kialakult száraz gyepek leromlott állapotú maradványai inkább csak a növényvilág iránt érdeklődők szempontjából izgalmasak. Néhány éve fedeztük fel a védett törpemandula néhány állományát a Bene-halom közelében, illetve Kálmánháza mellett. Ez a növény a löszgyepek és erdők közötti átmeneti zóna jellemző túlélője; néhány más ritkább faj mellett emlékeztet az egykori kiterjedtebb száraz löszvegetáció értékeire.

Sajnos a bokortanyás térség száraz gyepjei továbbra is veszélyeztetettek. Hathatós törvényi oltalmat lényegében csak a Simai-úti gyakorlótér élvez, amely „Nyíregyházi lőtér” néven a Natura 2000 hálózat része. Ennek ellenére itt is gyakori a természetpusztítás: a terepi motorsportok, az illegális hulladékelhelyezés és homokbányászat, az ürgék csapdázása máig tapasztalható. Reméljük fokozottabb odafigyeléssel maradék száraz gyepjeink értékei még megmenthetőek.