Fehér akác

Virágzó akác – Nagy Tibor felvétele

Fehér akác (Robinia pseudoacacia)

Az akác mára a bokortanyás térség (és egész Magyarország) leggyakoribb, s egyben legellentmondásosabb fafaja. A közelmúltban élénk, és nemmindig a szakmaiság talaján álló viták közepette a „magyar akác” bekerült az államilag szentesített hungarikumok körébe, jóllehet őshazája Észak-Amerika, és csupán a XVIII. század elején jelent meg hazánkban. Nagyobb mértékű telepítése a XIX. században kezdődött, különösen homokvidékeinken. Így került a bokortanyák térségébe is.

Elsősorban tehát az Alföldön futott be szép karriert az akác, ahol annak idején sürgető szükségszerűség volt a pusztává tett táj újrafásítása. Majd a trianoni döntést követően, az ország erdeinek elcsatolása után kapott újabb lendületet az akáctelepítés. A szocialista építkezés korában is jelentős szerepet kapott, s ma is az előszeretettel ültetett fafajok közé tartozik.

Az akác gyorsan növő, magas termetű (jó termőhelyen elérheti a 35 métert), magjaival könnyen terjedő fafaj. Egyik legnagyobb erőssége hihetetlen sarjadzóképessége, mind tuskóról, mind gyökérről. Ez a tulajdonsága szinte elpusztíthatatlanná teszi. További meghatározó tulajdonsága erős fényigénye, ami miatt más fafajokkal nemigen elegyedik. Ez őshazájában abban nyilvánul meg, hogy az akác pionír fajként fokozatosan átadja helyét más állományalkotó, erősebben árnyaló fáknak. Nálunk viszont kissé fordítva működik: éppen az akác nem hagy teret más fafajoknak, egyhangú, elegyetlen (jóllehet laza záródású, kevéssé árnyaló) állományokat képez. Sőt, még az erdei cserjék sem maradnak meg az akác közelében (kivétel - nem teljesen ismert okok miatt - a fekete bodza). Következő jellegzetes tulajdonsága, hogy mint a pillangósvirágú (hüvelyes) növények általában, az akác is nitrogéngyűjtő faj: azaz a gyökérgümőin élő baktériumok a levegő nitrogéntartalmát megkötik, a fa számára felvehetővé teszik. Így végeredményben az akácos állományok alatt a talaj nitrogéntartalma növekszik. Általában csak néhány, elsősorban tavaszi növényfaj (azok viszont nagy tömegben) él az állomány gyepszintjében. Gyorsan nő, 30-40 éves kora között vágáséretté válik. Mindezek a tulajdonságok egy gazdasági célú ültetvényben sok tekintetben kedvezőek, viszont az akácos élővilága lényegesen szegényesebb, mint az egykor ugyanezen a tájon díszlő, az ember által eltüntetett ősi erdőké.

Nem tagadható, hogy az akácnak jelentős történeti szerepe volt az alföldfásításban, s erdészeink komoly eredményeket értek el a fafaj termesztéstechnológiája, nemesítése terén. Ugyancsak igaz, hogy számos tulajdonsága miatt mindmáig sok termőhelyen versenyképesebb az őshonos fafajoknál. Változatosan felhasználható fája, szép illatos virágai, jó (bár mindössze pár héten keresztül hasznosítható) mézelő tulajdonságai, tájképi beágyazódottsága miatt sokan érzelmileg is erősen kötődnek ehhez a fához.

Ugyanakkor fontos lenne arra törekednünk, hogy ahol lehetséges, az akác mellett más, őshonos fafajokat is ültessünk. A bokortanyás térség így még szebb, változatosabb lehet.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

43863

 Partnerek